Az Ész ott uralkodott egész lényén, mint a sakkban  a Király... mindenki őt védte,a parasztok, a futók, a lovak, és a bástyák.. Persze a Királynő, mint érző Szív ott volt mellette, néha helyes irányba terelte..de egy ideje csak némán állt a Király mellett..
Beletörődött másodlagos szerepébe, sok mindent átélt, túlélt...De egy ideje már nem akart befolyásosabb szerepet a Királyénál...sőt egyenrangú sem akarat már vele lenni..
Rájött , hogy úgy segítheti a Királyt, ha háttérben marad....
Egy ideje már álltak ott ketten egymás mellett, mindenki tudta mi a feladata, hogy ez jól működjön...
Középen a Király a racionalitás, az észérvek ura, és persze a Királynő mert azért néha érezni is kell..
körbevettek őket a sok paraszt, a futók, a lovak és a bástyák...
masszív védelem gondolná az ember...
De rés keletkezett a védelmen.. és  a Királynő megérezte a szabadság ízét , elkezdett benne munkálkodni újra az a régi ismerős kellemes érzés, és elkezdett kacérkodni a gondolattal hogy mi lenne ha feljebb állhatna mint a Király..
mennyivel másabb lenne minden...
de persze a Király hamar rendre utasította, újra látszólag helyén volt minden....
aztán a Királynő megpillantott egy halvány alakot  a védelmen kívül...és valami megmagyarázhatatlan oknál fogva,  mint aki magán kívül van áttörte a már amúgy is foghíjas védelmet, és rohant az ismeretlenalak felé...

Darabokra esett a védelem....és vele a Király is....

Kellett egy kis idő mire a Király feltápászkodott...leporolta magát....
és egy kérdés fogalmazódott meg benne ahogy nézte a védelmét szanaszét heverve maga körül...

Valóban szükséges lenne vissza állítani? Vagy hagyja szabadon a Királynőt??